Marine Le Pen, a francia elnökválasztás jobboldali szuverenista jelöltje visszautasította hétfőn az Európai Parlament azon vádjait, miszerint ő és pártjának, a Nemzeti Tömörülésnek tagjai mintegy 600 ezer eurónyi uniós közpénzt elsikkasztottak brüsszeli képviselőségük idején.
Nemzetközi tanulmányok is kimutatták, hogy Oroszország fehér felsőbbrendűséget hirdető szélsőjobboldali csoportokat támogat világszerte, hogy megossza a társadalmakat - jelentette ki Vera Jourová, az Európai Bizottság demokráciáért és átláthatóságért felelős biztosa szerdán Strasbourgban, az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén.
Már kedden bejelentheti az Európai Parlamentben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke – értesült a Népszava. A politikus délután válaszol a képviselők kérdéseire a plenáris ülésen.
Magyarországon ismét óraátállításra kerül sor most vasárnap. A 2022-es nyári időszámítás hivatalos kezdete a gyakorlatban azt is jelenti, hogy egy órával kevesebbet alhatunk, mivel előrefelé tekerjük az órát. Korábban úgy tűnt, nem sokáig lesz ez így, hiszen az Európai Parlament a tavaszi és őszi, egy órás óraátállítás eltörléséről döntött korábban, a 2021-től történő életbelépés viszont a koronavírus-járvány miatt csúszik. Az, hogy Magyarország végül a nyári vagy a téli időszámítást választja, nem dőlt még el, de a kormány már jelezte, az uniós tagállamok nagyobb táborához fog csatlakozni a kérdésben, vagyis nem támaszt majd ellenvetést egyik, vagy másik időszámítás bevezetésével szemben sem.
Ukrajnának több katonai támogatásra van szüksége, az Európai Uniónak pedig további, rendkívül erős, a gazdaságot megbénító szankciókkal kell sújtania Oroszországot - jelentette ki az ukrán védelmi miniszter az Európai Parlament (EP) külügyi bizottságának ülésén csütörtökön.
Nem teljesen jók a gázbefektetésekre megszabott új kritériumok, ezért hamarosan egy új javaslatot teszünk le az asztalra, amelyben a zöld helyett „borostyán” színnel kellene ellátni a tényleg nélkülözhetetlen gázbefektetéseket az energia átmenet során – jelentette ki az Európai Parlament környezetvédelmi és gazdasági bizottsága előtt Nathan Fabian, az Európai Bizottságnak tanácsot adó testület vezetője kedden. Ez a jelzés már szerdára komoly következményekhez vezetett, ugyanis a Reuters által is látott levelet már 102 EP-képviselő aláírta, amelyben azt követelik a képviselők, hogy vonja vissza az Európai Bizottság a csak nemrég beterjesztett jogalkotási javaslatot arról, hogy a gázbefektetéseket zöld címkével lássák el.
Az érintett tagállamok írásbeli értesítésével azonnal, a parlamenti választásokra tekintet nélkül, el kell kezdenie a jogállamiságra vonatkozó feltételrendszer alkalmazását az Európai Bizottságnak - mondta ki az Európai Parlament mai plenáris ülése a nagy többséggel elfogadott állásfoglalásban.
Az Európai Parlament (EP) képviselői kedden Brüsszelben tartott rendkívüli plenáris ülésükön állásfoglalást fogadtak el, amelyben Ukrajna megtámadása miatt szigorúbb európai uniós szankciókat sürgetnek Oroszországgal szemben, és Ukrajna EU-tagjelölti státuszának megadásáról is haladéktalanul tárgyalnának.
Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen az Európai Parlament keddi rendkívüli ülésén kijelentette: az ukrajnai háborúban két értékrend csap össze, a demokrácia és az autokrácia.
Az orosz-ukrán konfliktus miatt megnövekvő pénzügyi igények miatt egy kételemű pénzügyi támogatási csomagot jelentett be Ukrajna számára az Európai Bizottság elnöke.
Roberta Metsola, Alice Kuhnke, Kosma Złotowski és Sira Rego száll versenybe az Európai Parlament elnöki tisztjéért a 2019-2024-es ciklus második felére - derül ki az Európai Parlament közleményéből.
Súlyos betegség következtében kedden elhunyt az Európai Parlament (EP) elnöke, David Sassoli 65 éves volt - adta hírül Roberto Cuillo, az EP-elnök szóvivője. Roberto Cuillo Twitter-üzenete szerint Sassoli kedden 1 óra 15 perckor hunyt el az olaszországi Friuli-Venezia Giulia régióban található Aviano település kórházában.
Hírek terjedtek arról, hogy megállapodás született több szélsőjobboldali párt között, és szombaton bejelenthetik az új frakció megalakulását Varsóban; azonban a friss információk szerint Matteo Salvini lemondta az egyesítéséről szóló szombati találkozót. A miniszterelnök sajtófőnöke elismerte, hogy Orbán Viktor szombaton munkaülésen fog részt venni Varsóban.
Nemcsak nálunk téma az elszálló gázárak miatt a műtrágyaárak elszállása és az abból eredő mezőgazdasági termelési kockázatok, hanem kedd este az Európai Parlament mezőgazdasági bizottságában is kongatta a vészharangot egy román néppárti EP-képviselő, aki potenciálisan súlyos élelmiszerhiányt vázolt, ha nem lép közbe sürgősen az EU. Az Európai Bizottság agrárügyi főigazgatóságának helyettese azonban nyugtatott, hogy szorosan figyelik a helyzetet és szerinte az sem törné le érdemben a műtrágya árakat, hogy átmenetileg feloldanák az uniós importkorlátot.
A fehéroroszok nincsenek biztonságban sem a hazájukban, sem külföldön, de az európaiak sincsenek biztonságban, a rezsim ugyanis aláássa Európa biztonságát és stabilitását; ma már nemcsak a fehérorosz, hanem az európai demokrácia is veszélyben van – jelentette ki Szvjatlana Cihanouszkaja, korábbi fehérorosz ellenzéki elnökjelölt Strasbourgban szerdán.
Az Európai Parlament képviselőinek küldöttségét fogadta csütörtökön a tajvani elnök, Caj Jing-ven. Ez az első hivatalos uniós látogatás a magát önálló államnak tekintő szigeten, amelyet Kína saját területének tekint. Peking azonnal elítélte a látogatást, és felszólította az Európai Uniót, hogy tartsa magát az egy Kína elvéhez.
Október közepéig több mint 32 ezer európai polgár mondta el a véleményét arról, hogy merre menjen tovább az EU. Ez a szám látszólag nagy, azonban a közösség összlakosságához képest roppant alacsony, alig 0,01%. Félidőben van a Konferencia Európa jövőjéről rendezvénysorozat, ezért még volna idő tanulni a hibákból és változtatni. Mindenképp nagyobb hírverésre volna szükség, mert miközben az EU-val kapcsolatos rossz hírek futótűzként terjednek, az Unió képtelen jól kommunikálni a pozitívumot, és bevonni polgárait saját jövőjük tervezésébe. Megoldást az alulról építkezés hozhatna: kicsiben kell elkezdeni ezt a konzultációt, bevonva a helyi közösségeket. Erre módszertanilag kiváló példát nyújt a közösségi gyűlés műfaja, ami Budapest után idén Miskolcon is képes volt mobilizálni és egy platformra hozni az állampolgárokat a környezet- és klímavédelem területén. Nagy kérdés, hogy milyen EU-t szeretnénk: továbbra is egy sokak által mérsékelten legitimnek tartott távoli ügyintézőt, aki fogja a kassza kulcsát, vagy mi is több szerepet szánunk magunknak tágabb otthonunk közös jövőjének a megtervezésében? A válasz csak rajtunk múlik, viszont akkor azt el kell mondanunk.
Az Európai Parlament képviselői a csütörtökön 502 szavazattal, 153 ellenszavazat és 16 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban kijelentették: a lengyel alkotmánybíróságnak nincs jogi legitimitása, nem független, és a lengyel alkotmány értelmezésére sem jogosult. Az állásfoglalás szerint az uniós adófizetők pénzét nem szabad olyan kormányoknak adni, amelyek kirívóan, szándékosan és szisztematikusan aláássák az uniós értékeket, ezért egy sor eljárást szorgalmaznak Lengyelországgal szemben.
A gépjármű-felelősségbiztosítási irányelvet fejlesztő és kiskapuit bezáró szabályokat fogadott el csütörtökön az Európai Parlament, amelyek garantálják, hogy az utazók egyenlő elbírálásban részesüljenek Európa-szerte. A tagállamoknak 24 hónapjuk lesz arra, hogy átültessék a változásokat saját jogrendjükbe.